NYOLCVANNYOLCADIK FEJEZET

Két nap múlva....

Karácsony....

Izabell hajnal 6 kor az ablakból nézi a hóesést,zuhog,és gyönyörű.
De az ö szívében valami megtört,és mérgezi a csend...

Izabell,-Nyitott be apja.
Tessék?
Mit csinálsz?
Én...én..semmit...
Jo...Majd távozni készült.

A...Apu!!
A férfi megfordult.

Beszélnünk kellene...
Igen én is szerettem volna veled váltani egy két szót!

Az apa látta Izabellen a hatalmas megtörtséget,Izabell pedig apjában nem a haragot hanem a sajnálatot.
Öltözz fel!
Jo....

Pár percel később Ticia nyitott be halkan. Odament Izabellhez és hátúról megölelte jo erősen.
Boldog Karácsonyt...
A lány könnyei ujra gyülemlettek....de nem sirt...
Neked is...

Aludtál valamit?
Nem-Kezdte a lány...gondolkodtam.
Min?
Az most mind egy! De nem akarom h hibásnak érezd magad,e miatt erről csak is én tehetek,elmertem hinni magamról hogy álombeli hercegnő vagyok.
Hamupipőke.... :S De nem igy van! Ennyi...Nagyon szeretlek Ticia,és egyáltalán nem akarom azt hogy rosszul érzed magad a saját butaságaim miatt.
Te csak jot akartál...Igy Krisztofernek sem fogom elmondani h segitettél
Ugy is tudni fogja!
Nem! Kimentelek ebből...én csesztem el én is hozom majd valahogy helyre.

Izabell tekintete szinte sziklaszilárd volt látszólag tejesen legyűrte a nála sokkal nagyobb fájdalmat.
Bár....ne hagytam volna!!!
Nehogy itt sírva fakadj nekem! Mondjak valamit?...Ha visszapörgethetnénk az idöt,mégegyszer megtenném.
Ticia furcsán nézett rá.-Izabell miröl beszélsz? Gyülölnöd kellene! Kihasznált becsapott,szorakozott!
Hm...Talán részben...de hidd el nekem hogy valahol biztos h szeretett,csak nem olyan erösen mint ahogy én öt...
Abban tejesen biztos vagyok h jo szinész!
De Nem tudom öt nem szeretni...megtanitott bátornak lenni küzdeni,önmagam lenni....és szeretni. -Gördölt le geyetlen keserü könnycsepp a lány mélyfekete szeméböl
Kész vagy lányom?-Szolt be a szobába Rodrigo.

Megyek!
Hova mész?
Bevallom apunak...jobb ha én mondom el...anyu tudod mien...
Izabell ne!!!
Jobb lesz igy! Lehet h elfog terjedni a cigányok között tudnia kell majd megvédenie magát.
De nee!! :(................Megfog ölni!
Bár ugy lenne....


Diégo ma arra ébred hogy Rámiro már állitja be a fát a nappaliba...
Kiért a konyháig ott már javában fölt a töltött káposzta és elcsípte anyját ahogy könnyezik.
Megszokhattuk már töle hogy azzolnal odamegy és megvigasztalja,de most csak ránézett és leült,-Hol van apu?
Elment...majd jön...Kérsz reggelit?
Nem :S...
Majd a tenyerébe támasztotta az arcát, s nézte ahogy Rámiro állitja a fát,Anita kedvesen dicséri és a gyerekek Kamilla és Antonio ott várják a "csodát".
Anyja meleg kezét érezte a csupasz vállán,és Capucino illatát érezte,Felpillantott s anyja mosolyába ütközött.
A fiu fancsali pofát vágva nézett szinte undorodva minentöl...

Mire jo ez az egész?-Tette fel magában a kérdést...A fa a Karácsony.Nem akarta  megbántai anyját hiszen tudta h igy is padoln van mert először ünnepli a Karácsonyt Árván.
De Ugy érezte el kell menekülnie mert ha nem menten felrobban...
Felállt...Bocsáss meg anyu! De én most megyek!...
Mégis hova ??
Nem tudom....Én ezt nem birom...Nézett undorodva a Karácsonyfára...

Hamarosan hangos csikorgása hallatszott a kocsinak és a fiu már nem is volt othon....
Apja és Sogora pont vele szemben jöttek .
Ök megálltak,de a fiu nem hatott tovább.
Megcsörrent a telefon.
De fiu nem vette fel...
Hova mehetett??
Eléggé felindultak látszott célozgatott Antonio..

Majd otthon...Kisebb körített beszéd után a családdal a Biro odahúzódott Rámirohoz.
Hova mert az öcséd?
Nem tudom..elment ennyi....Nem mondott senkinek semmit...
Álejandra Anitával és anyjával volt a konyhában.
Elmondanád végre mit mondott a fiad? Mért ment el???
Azt mondta hogy ö ezt most nem birja...Megszakad a szívem hogy igy látom...
Mindenki szinte kínlódva élte meg a pillanatokat a Mámika házában ö nélküle Karácsonyozni...Tejesen katasztrófa volt..
Ízagából mindenki nagyon szomorú volt Rámiro már reggel elsírta magát,Alisa még fel sem kelt nem is akar....
Alejandra körülnézett...majd a Kabátjáért ment...
Hova mész kérdezte öt Antonio...
Majd jövök...
Azt mit jelent??
Azt hogy majd jövök
Miota beszélhetsz te velem igy?
Áhj jo ebbe ne menyünk bele jo???

Majd puszilta anyát és Anitát,ne haragudjatok de mennem kell,
HOVA???



Sürün hullot a hó Izabell elforitva fejét a kocsiban erötlenül nézte a havas fákat,olyan jeges volt minden mit az ö szive..
Apja elvitte öt hogy kettesben nyugottan tudjanak beszélni.

Majd megállt.
Miért jöttünk ide?
Nem akartam hogy anyád is beleszoljon ebbe...
A lány nagy levegöt vett..félt...De bátor volt...
Kezdejm én vagy te szeretnéd?
Kezd csak te....


Hm...jo..
Akkor mesélek egy történetet...

Egyszer volt hol nem volt,volt egyszer  egy lány.
Gazdag,Fiatal,Cccc....Evileg huuu de szép.. És szomoru....
Az apja sosem értette lánya mosolyát mindig vidám de sosem természetes vagy elégedett.
Elhamozta mindennel,de lány akkor is szomoru volt...
Egy nap ez a lány rosszul viselkedett...Az apja 40 ik születésnapját nem érzte jol magát,nem kért semmiböl,undorodott ettöl a világtol mindet csak a
pénz dominált,és gyülölte hogy trofeának nézik és azt is hogy az Apja mások elött szeretgeti amugy meg sokszor meg sem kérdi hogy van...
A lány mégszomorubb lett mert miután az apja jol leszidta megérette hogy ö egy különc....hm...selejt..nem érezte megát semminek és senkinek..

Untat...vagy??
Nem nem!! Folytasd édrektödött az apa.

De aznap megváltozott minden,Ez a lány találkozott egy fiuval aki a könnyeiböl mosolyt fakasztott.
Aki megértette vele hogy nem lehetünk tökéletesek de még is ugy vagyunk jok ahogy vagyunk,
Mosolygott,Boldog volt.ÉS magabiztos.......és........ugy érzete van értelme mindennek.

Persze a sajtát boldogságához a büntudat is párosult hiszen átvere ezzel a szüleit.... de merte remélni hogy jo vége lesz...
De nem.....A fiu elment....és vele együtt mert az a lány is akit megteremtett.
A szomoru visztott itt maradt a szégyenel,egy összetört szivel,egy bemocskolt becsülettel,és a könnyeivel -Törölte le az egyiket Izabell.

Az Apa te voltál,a Lány  én..A fiu pedig Diégó.....

Rodigo nem szolt semmit..elmeregnett,fájt neki ezt végig halgatni...De!

Kiskorod ota arra nevellek hogy legyen tartásod,ésegy ilyen jött ment....
Apu...tisztában vagyok vele hogy nagy bajt okoztam...bántottalak,és nem volt hozzá jogom.

Megérdemelnéd h jol megverjelek
Tudom!...
De nem teszem,mert ugy látom okolni fogsz a dologbol.
És arra ne gondolj hogy rossz hirbe kerülsz.Te ugyan olyant tissztességes vagy mint eddig!!! Az én lányom vagy! És ez nagy szó!!
Ez nem volt semmi! Senki nem tudta hogy le vagy foglalva...És nem is fogja megtudni senki...
A lány probálta vissza fogni magát,bár erösen gondolkodott h valameik kocsi elé ugrik.

Megbocsájtok lányom!
Csak h lásd jo apa vagyok!
Köszönöm...
Mennyünk haza....
Rendben...

Diégó Végigszáguldott a városon,az utak szinte már tejesen összemosódtak....
Fülében száz mondat hagyott nyomot...
Nem tudta mit tegyen hova mennyen?? Mit csináljon?
Nem akart élni!!!! Nem akart semmit! Csak ment...majd megakadt a szeme egy templomon...
Valami azt sugta mennenyen be.
Gyönyörü volt gyergyák égtek gyerekek énekeltek....Letérdelt összefonta kezeit és kérdön nézett Jézus Krisztus Szobrára az oltárnál...
Nem kérdezett semmit,nem imádkozott semmiért..
.Elmélázozz a dalon http://www.youtube.com/watch?v=elAtcHU0iCU
Hirtelen egy meleg kezet érzett a vállán felnézett tükrös szemeiben összemososdott a lány mosolya..
Álejandra volt az! Isten tudja hogyan de megtalálta. Öt kereste. Letérdelt mellé.
Te mit csinálsz itt?-Kérdezte a fiu.
Te mit csinálsz itt?
A fiu szégyelve magát lefelé nézett ...nem tudom...
Diégó! :(
Én ezt nem bírom....Megörülök!  Mit vétettem?? Mit csináltam? Hogy ezt kapom?? Talán ezt akartam kérdezni.-Nézett fel ujra az oltárra a fiu...De nem válaszol...-Kisség gonosz tekintette hasitott Álejandráéba
Kiváncsi lennék hogy egyátalán létezik e az akitöl kérdezni akartam.
Nem mondj ilyet!!! Gyere haza!
Mindek?? Nem akarok!
Diégó! :( Muszály...!!!! Legalább anyuért!
Nem érdekel...semmi,,, a fiu felált megvetöen néezzett mindenre majd kiment...
A lány utánna.
Nem csinálhatod ezt!!
Mit??? Ugyan mit?? Egész életemben ezt haégattam ezt nem teheted!!! Nem neked nem megy!! Ezt csináld ne azt! Mindenki hüjének néezett !! Apu is egész éeletemben átnézett rajtam! És tudod mit jol tette mert igaza van meg volt is! Nem vagyok én senki!
Diégó ne menyj el!! Hova mész..??????


Folytatjuk....

NYOLCVANHETEDIK FEJEZET

Erős szél verte az ablakait a Diégo szobájának ahol Alisával Tv-t néztek.
A fiu hirtelen anyja szavára figyelt fel mi arra szólította hogy mennyen ki a nappaliba az apjához mert az szeretne neki mondani valamit.
A fiú rögvest felpattant mert észre vette anyja hangsúlyán hogy baj van.

Apja már várta öt szivar füstbe burkolata tessékelte le fiát a vele szemben lévö fotelba de neki inkább jobb volt állva.
-Jobb ha leülsz! -Mondta a férfi megjátszott szomorusságal az arcán.
-Mi történt -ült le mégis a fiu.
-Rodgigo telefonált.
-Mi van Izabellel??
-Férjhez megy!
-Tudom...nevetett a fiu.
-Ne nevess fiam!
-Mi most akkor ezt hogy értsem??
-Ugy hogy az a szégyentelen,felrúgta a megállapodásunkat,és úgy döntöttek a kislányával hogy hozzá megy inkább a Péceli Zoli fiához!
-A fiú elsőnek nem értette,nem fogta fel h miről hadovál az apja csak ült egy helyben és nézett maga elé értetlenül..
-Mi van nem mondasz semmit?

-Ez hülyeség!
-Micsoda fiam? Hogy lenne már az??mikor tudod hogy..
-Igen !!! Tudom amit tudok! És ez pont elég ahhoz h tudjam h ha Rodrogo ki is találta ezt a baromságot attól még Izebell nem ért vele egyet.
-Fiam tudom hogy nehéz de ezt most el kell fogadnod!
-Mit?!!! Apu te nem vagy észnél!! kelt fel a fiu.
Most miért mondod ezt?
A születésnap óta ismerem ezt a lány és ez az idő elég volt arra hogy megbizonyosodjak egy két dologról,nem akartam volna megkéretni ha nem lettem volna
biztos mindenben.
-Tejesen mindegy fiam kész tények vannak ennyi!
-Jah!!-Gondolom. Meg azt is h hogy reklamálhattál máskor ölsz az igazadért de most csak úgy elfogadtad a dolgot!Mond csak ez neked nem szégyen?
-Vagy egy cseppet sem fáj neked hogy nekem esetleg fog?,
-A Biró nem szolt semmit...
-Na látod!
 A fiú felvette a bőrkabátját s közelebb ment az apjához...
-Neeem apu! ...Itt tudod mik a kész tények?....Hogy te cseppet sem voltál oda a dologért. És neked ez így most kényelmes,Hát akkor helyezkedj el tényleg
kényelmesen. Mert én nem fogom ennyiben hagyni a dolgot!! Ha másra nem arra megtanítottál hogy hogyan védjem meg azt ami az ENYÉM!
Majd elment és becsapta az ajtót.

Összezavarodott....nem értette a történteket még most sem...érzete ott legbelül h lesz valami gubanc de hogy ekkora...
A kocsiban ülve egy kicsit megingott Izabellel szemben...Eszébe jutott hányszor kérte arra hogy siessen érte...
Meg az is hogy mi is történt aznap hajnalban mielőtt elindultak.Kész lett volna lefeküdni vele...
De az erős érzelmei azt súgták neki hogy minden szerelemből volt.
Nem hagylak ott!! Nem!!! Mi még tartozunk egymásnak egy boldog élettel,és nem hagyom hogy elvegyék tüllünk!-Hajtott idegességében a fiu.
Majd közben felhívta Szintiát aki aludt...igy vette fel a telefont....

Izabell a szobájában mászkál...ö benne már csak egy halványuló szikra ég hogy minden ami a levélben van nem igaz!
Még mindig remeg,sír,és összetört...nem érez vagy észlel semmit csak ürességet.

Izabell!!.Nyitott be Ticia
Igen?-suttogott a lány?
Szintia hívott mert híva öt Diégó.
Komolyan??? És mit mondott???
Semmit mert nem vette fel aludt. De szerintünk vissza kéne hívnod!
Nem...!
Miért?
Mert félek...nem akarom hallani hogy hogy...Borult Ticia nyakába aki már-majdnem sírt Izabell látványától...
Hivd fel!!!! Jobb lesz! -Nyújtotta a telefonját
A lány reszkető kezekkel nyúlt a telefonért...

Majd tárcsázott....

A fiú még mindig a kocsiban ült már nem vezetett,egy templom előtt parkolt le..

Hállo...
Hállo?!-Szolt a telefonba halkan s kissé berekedten a lány.
Te vagy Izabell??
Igen én! -Vett egy nagy levegőt a lány s járkált közben a kulcsra zárt fürdőszobában.
Hogy hogy hívsz?-Ciniduskokott a fiú.-Még saját magán is csodálkozott h ilyen hangnemben szol hozzá de féltékenység miatt volt.
Nem értek egy pár dolgot.-Kezdte a lány.
Hehe! azt én sem!Nem kaptál mostanában egy levelet?
De kaptam tőled-remegett a lány hangja.
Nah! Elolvastad és felfogtad???-Mondta kissé indulatosan a fiú.
A lány elsírta magát! Fel...csuklott el a lány hanga.
Diégó mindezek közben a fejébe vette h egyedül visszamegy a lányért és elszökteti.
A lány persze az ellenkezőjét vette le ebből.Azt h vége és ezt fogja föl.A fiú pedig arra célzott h szeretni és fogja fel!
Kár h szólamokban beszéltek.

Most miért sírsz?? Ennek így kell lennie!
Oké, Rendben!!! Igazad van! csapta le a telefont a lány!

A mérhetetlen zokogásba kezdett.
Ticia kérdezte h mit mondott de nem tudott megszólalni csak sírt és sírt nem érzett semmit csak mérhetetlen fájdalmat.
Ticiaa! -Zokogott a lány.Miért????? Miért???
Ticiának majd megszakadt  a szive ugy érezte ezért ö a hibás mert megengedte ezt!



Eközben Diégo hazaért és az elsö dolga az volt hogy a szobájába mennyen összepakolt egy pár cuccot és indulni készült a repülötérre
Azonnal látni akarta a lányt fülében még mindig a zokogását hallota...
Már éppen kilépett volna amikor...

Hova készülsz fiam?
A repülötérre,és ne akarj megállitani tudod h sosem mondtam le semmiröl amit szerettem,most aztán fölleg nem fogok.
Nem,tudom és nem is probálkozom...De ezt nem volt idöm odaadni mert elmentél.
Mi ez??
Egy levél....Nem nyitottam ki,de fontos lehet...Majd ez utat mutat.
Diégo elvette a levelet s közben anyja sajnálkozo szemébe nézett aki most jött ki a szobábol a Biro pedig befelé vette az irányt.
Majd hivj ha leszállt a géped!
Hova mész fiam??
Vissza anyu,én nem hagyhatom ezt,féjhez adnák igy! De ö engem szeret!  és.....
Tudom szivem! Nyugodj meg!
Tölle van a levél?
Igen...
Magadra hagylak...de szolj mielött elmész.
jo...

Diégo visszament a szobájába...Kibontotta a levelet

A negyedig sor után a szive elszorult.....
Az ötödik után letette a táskát...
Az utolso szó pedig a szájánt hagyta el a szivén égetett sebet...Izabell...

Néhány másodperc után a levél összegyürve hevert a földön A fiu csak egy helyben állt.
Soha de soha nem érzett még ekkora ürességet.
Érezte hogy abban a percben meghalt benne valami...és nem tehet érte semmit.

A Biro semmien lelkismeret nélkül feküdt le,söt még most is arra gondolt h ujbol keresztbe tehet Rodrigonak,hiszen ismeri öt s tudja h legbelül gyenge lelkü
s a szivén fogja viselni a lánya szomoru sorsát.

Azon az éjszakát Minkettejük szive darabokra esett....
Egyikük sem hitte el hogy ez az álom...tényleg egy álom volt...És a ma éjszakával kezdetét vette a reggel...A végzetes reggel amikor kinyitod az szemed
s arra ébredsz hogy megszakad a szived,mert csak álom volt...s nem tér vissza többé....Elillant s csak a fájdalom marad talán örökké...